Torokfájás kezelése természetes gyógymódokkal

A torokfájás egy tünet, ezért először az okát kell tisztázni ahhoz, hogy bármiféle kezelésről beszélhessünk. Márpedig az okok nagyon sokfélék lehetnek, ezért a súlyosabb következmények megelőzése végett mindenki forduljon orvoshoz ilyenkor. Az alábbiakban elsősorban a vírusos garatgyulladásról írunk, ennek tüneti kezelésében enyhítheti a panaszokat a természetes gyógymódok jelentős része.

A köznyelvi „torok” kifejezés orvosilag sokféle szerv együttesét jelenti. Vagyis nem csupán például a torokszorost (isthmus faucium) érti a nagyközönség e kifejezés alatt, hanem a mandulát, a nyelőcsövet, a légcsövet és a hangszálakat is – főleg, ha „torokfájásról” esik szó. Ám valójában még ennél is többet hiszünk toroknak: a környékén lévő más területeket is ideértjük, ha a fájdalmat nem tudjuk teljesen pontosan lokalizálni, érzékelni.

Itt tehát sokféle szervről van szó, ráadásul a torokfájás hátterében valamilyen irritáció (ezeknek a fajtái eltérőek lehetnek, de különösen fontos a vegyi anyagok hatása vagy a hőhatás – például leforrázás), baktériumfertőzés, körülbelül 200-féle vírusfertőzés, illetve súlyos, krónikus gyulladások, illetve esetleg daganatos betegségek húzódhatnak meg.

Az izmok merevsége, a gyomorsav visszacsorgása, a refluxbetegség, a különböző allergiák is okozhatnak ilyen tünetet. Nem folytatjuk a felsorolást, még így sem említettük az összes lehetséges okot, nem szóltunk például anatómiai elváltozásokról, csigolyaproblémákról és más tényezőkről, amelyek szintén fájdalmat okozhatnak a torokban vagy a környékén.

Torokfájás esetén forduljunk orvoshoz

Éppen emiatt a torokfájást ne otthon ítéljük meg, keressük fel orvosunkat, a természetes gyógymódokkal pedig ráérünk akkor foglalkozni, ha már tudjuk, hogy nem valamilyen súlyos betegségünk van, hanem „csak a torkunk fáj”. Ilyenkor valójában a vírusos garatgyulladást szoktuk „otthon”, „házilag” kezelni, főleg erről ejtünk szót az alábbiakban.

Az esetek döntő részében a torokfájást egyébként is vírusok váltják ki, és itt tényleg teret nyerhetnek a „népi gyógymódok”, illetve a természetgyógyászat. A vírusfertőzést ugyanis többnyire tünetileg kezelhetjük. (Adeno-, rhino-, coronavírusok és parainfluenza válthatják ki a torokgyulladást – ami tehát az esetek jelentős részében valószínűleg garatgyulladást jelent.) Ám ekkor is előfordulhat, hogy bár ismerni véljük a betegségünket, mégis orvoshoz kell – esetleg újra – fordulni: a vírusos torokgyulladás ugyanis bakteriálisan felülfertőződhet, és ilyenkor már gyógyszeres kezelés (antibiotikum) is szükségessé válhat.

Torokfájás Candida miatt

Ám gomba is kiválthat torokgyulladást, például a Candida albicans, ami éppen a hosszúra nyúló antibiotikus kezelés nyomán következhet be. A bakteriális (felül)fertőződés jele a láz, a nyaki nyirokcsomók megduzzadása. (Otthon aligha látjuk, de ennek a tünete az is, hogy több fehérvérsejtünk lesz.) A baktériumok közül a leggyakoribb kórokozók a Streptococcusok közül kerülnek ki. A bakteriális eredetű gyulladások között a leggyakoribbak közé tartozik a tüszős mandulagyulladás. Itt is a torokfájás a legfőbb tünet, de a magas láz és az elesettség úgyszintén gyakori. A bakteriális mandulagyulladásoknál viszont az antibiotikumos kezelés a hatékony, nem a „népi” gyógymódok.

Mint említettük, a nem bakteriális eredetű, vírusos garatgyulladás általában csak tüneti kezelést igényel. A garatgyulladás sokszor összefügghet egy megfázással is. A kórokozók ilyenkor nátha- vagy úgynevezett adenovírusok lehetnek. A vírusok a nyálkahártyát, annak sejtjeit támadják meg. Az emberi immunrendszer a fehérvérsejtek bevetésével veszi fel ekkor a harcot a betolakodók ellen. Az immunsejtek szétrombolják a megtámadott nyálkahártya-sejteket – emiatt a szövet begyullad, és fellép a „torokfájás”.

Gégediéta

Ilyen esetben „gégediétát” emlegetnek egyesek, feltéve, hogy a gyulladás nem tart hosszú ideig, mert akkor az esetleges felülfertőzés miatt mégis antibiotikumra lehet szükség. A gégediéta azt jelenti, hogy a forró, a fűszeres, illetve a hideg és a szénsavas italokat, ételeket el kell kerülnünk – és nem szabad ilyenkor dohányozni sem.

Ha a torokfájást, köhögést, rekedtséget megfázás, nátha vagy influenza okozza, a természetes gyógymódok eltérhetnek egymástól. A tüneti kezelést jelenti a meleg sál viselése, mások viszont a „hűtésre” esküsznek, például egy fagylalt elnyalására. Mindkét megoldás ésszerű lehet: melegben kitágulnak az erek, javul a nyálkahártya vérellátása. Az elpusztított sejteket, a slejmet és a gennyt így gyorsabban eltávolíthatja a „helyszínről”, a torkunkból a szervezet.

Torokfájás és a hideg

A hideg viszont összehúzza az ereket, ami fájdalomcsillapító hatású, a torokfájás tüneti kezelésekor ez is szempont lehet. Valójában azonban a tüneti kezelések, a hagyományos gyógymódok a vírusos garatgyulladásnál a fertőzés lefolyását nem rövidítik le, inkább a közérzetünket javíthatja egy forró tea. Bizonyos fürdőkkel szintén fokozhatjuk a vérkeringést a fejtájékon.

A cukorkák szopogatása is jót tehet a természetes gyógymódok közül. Ez fokozza a nyáltermelést, segíti a nyelést. Az inhalálással a nyálkahártyánkat nedvesítjük, meggátoljuk, hogy a nyálkahártya csillószőrei letapadjanak. Ezzel az immunrendszerünk védekezését javítjuk. Fontos az ágynyugalom, illetve a bőséges folyadékfogyasztás. De ügyeljünk a láz- és a fájdalomcsillapításra is. A gyakori toroköblögetés szintén lényeges lehet.

A baktériumfertőzésre is vannak „népi gyógymódok”, ezek közül azonban az egyikről gyorsan kiderül, hogy valójában a sokak által elkerülni akart antibiotikumokat vetjük be mégiscsak a bacilusok ellen. E fertőzéseket a streptococcusok okozzák sokszor. Ilyenkor a normál kezelés az antibiotikumkúra lehet. Ám ha valaki hallott például arról, hogy egy régi, áporodott szagú gyapjúzoknit kell a nyakába tekernie, amit előzőleg a cipőjében hordott, akkor valószínűleg olyan gombákat dob be a baktériumok elleni küzdelembe, amelyek antibiotikumokat termelnek, és így valójában antibiotikumot lélegez be.


close